Évet értékelt Hajdú-Bihar megye

2020. február 17. 15:15

Megtartotta a 2019-es év értékelését a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is. Az eseménynek, mint minden évben a Vármegyeháza Árpád terme adott otthont. Az értekezleten meghívott vendégként részt vett Rácz Róbert kormánymegbízott, Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke valamint a társszervek vezetői is. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot Érces Ferenc tű. ezredes, a megelőzési és engedélyezési szolgálatvezetője képviselte.

A tiszti értekezletet a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Kovács Ferenc tű. dandártábornok nyitotta meg. Beszédét a beavatkozások számának részletezésével kezdte, mely 31 százalékos növekedést mutat a korábbi évhez képest. A tűzesetek számát a műszaki mentések jelentősen meghaladták. Az igazgató véleménye szerint a szélsőséges időjárási viszonyok is befolyásolták a megnövekedett beavatkozás számot. A statisztikai adatok után a tűzvizsgálatok eredményeit ismertette a dandártábornok. Az országos statisztikai adatokhoz hasonlóan Hajdú-Bihar megyében is a nyílt láng használata okozta a legtöbb tüzet. Pozitív eredmények születtek az ár- és belvíz védekezés területén, ez az önkéntes szervezetek és mentőcsoportok munkáját is tükrözik. Az iparbiztonsági tevékenységgel összefüggésben. Kiemelte a püspökladányi gázbefogadó állomás közelében keletkezett gázvezeték hasadást, amely a 2019-es év legnagyobb beavatkozása volt. A tábornok beszédének végén a 2020-as év célkitűzéseit részletezte, a kiemelt beruházások fontosságáról, az ahhoz kapcsolódó lényeges hatósági feladatokról beszélt. A tavalyi évekhez hasonlóan célként tűzte ki a Hajdú-Bihar megyében élők védelmét. Végezetül tolmácsolta dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes korábbi szavait, miszerint „Magas szintű szolgálatteljesítés, egységes vezetés, gyors reagálás, ez jellemzi ma a katasztrófavédelem személyi állományának a tevékenységét, és jellemezte 2019-ben is.”

A megyei igazgató szavai után Érces Ferenc tű. ezredes, szolgálatvezető köszöntötte a tiszti állományt és a meghívott vendégeket. Beszédét történelmi visszatekintéssel kezdte. Már 1920-ban is a tűzoltóság volt az a szerv, amely folyamatosan, a nap huszonnégy órájában a lakosság szolgálatában állt és nem késlekedett a problémák megoldásában. Ez ma sincs másként 2020-ban, Hajdú-Bihar megyében sem. A beavatkozó állomány tevékenysége mellett kiemelte a funkcionalitásban dolgozók eredményességét is, amivel biztosították a személyi, tárgyi feltételek meglétét a szakmai munkához. Az ezredes átadta Dr. Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter és Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, BM OKF főigazgatójának elismerő szavait, akik megköszönték a  katasztrófavédelem teljes személyi állományának a 2019-es munkáját.

Rácz Róbert kormánymegbízott beszéde zárta az évértékelő értekezletet. Megköszönte a katasztrófavédelem 2019 éves munkáját. Fontosnak tartotta elmondani azt, hogy munkájuk jelentős tényező a lakosság biztonsága és a gazdasági fejlődés tekintetében is. Közös feladatként és célként tűzte ki azt, hogy a lakosságban tudatosítani kell az öngondoskodás fontosságát.

Fotó: Szabó Tamás