Hírek


Húsz csapat, csaknem háromszáz versenyző
2019. október 04. 09:04
Húsz csapat mérte össze erejét és tudását október 3-án a Kaposvár Aréna Sportközpontban, a BM OKF idei Országos Atlétikai Bajnokságán, amelynek immár tízedik alkalommal volt házigazdája a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Nagy volt a nyüzsgés a Kaposvár Aréna környékén csütörtök reggel, sorban érkeztek az atléták és a kísérők, zajlott a nevezés. A már sokszorosan visszatérő, tapasztalt kollégák mellett szép számban jöttek a megméretésre a nemrég felszerelt fiatal versenyzők is. A megnyitóhoz a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, tizenhét megyei igazgatóság, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság összesen 296 versenyzője sorakozott fel.
 
Házigazdaként Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a csapatokat. A tábornok kiemelte, nagy büszkeséggel tölti el, hogy ismét a megye adhat otthont az országos eseménynek. Őt követően Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola igazgatója is örömét fejezte ki, hogy ismét itt rendezik meg a szervezők ezt a rangos bajnokságot. Hozzátette, reméli, hogy a résztvevők családjukkal is visszatérnek még Kaposvárra.
 
A versenyt Berecz György tűzoltó ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület elnöke nyitotta meg. Mint elmondta, jelenleg nagyon szoros a verseny az országos pontszerző bajnokságon, ezért arra buzdította a résztvevőket, hogy minden erejükkel küzdjenek a minél jobb helyezések eléréséért.
 
A szurkolástól hangos atlétikapályán a versenyzők férfi és női kategóriában, hat számban mérték össze erejüket: 100, 400 és 1500 méteres síkfutásban, távolugrásban, súlylökésben és gránáthajításban. A leglátványosabb és legemlékezetesebb erőpróbát a két záró szám, a 4x400 méteres férfi és a 4x200 méteres női váltófutás hozta.
 
A bajnokság végén a díjakat Wéber Antal és Berecz György tűzoltó adta át a helyezetteknek.
 
A versenyen az induló csapatok közül Borsod-Abaúj-Zemplén megye hódította el a legeredményesebb együttesnek járó kupát Csongrád megye és a főváros előtt. A dobogóról éppen csak lemaradt Somogy megye egysége, őket pedig Győr-Moson-Sopron és Pest megye követte a sorban.
 
Az atlétikai versennyel az idei szezon még nem ért véget, hiszen lehet még pontokat gyűjteni a Fekvenyomó Bajnokságon is, ezután pedig kiderül, melyik megye volt a legsportosabb 2019-ben.

Hajdú-Bihar megye szép ereményekkel zárta a tegnapi  Atlétikai Bajnokságot. A csapat egyedüli női tagja Dr. Szentkirályiné Dr. Sovány Ágnes tű. alezredes az 1500-as távon futott, korcsopotjában a harmadik lett. Keller Elek tű. fötörzszászlós is 1500 méteres távon indult, korcsoportjából a második helyet érte el. Súlylökésben első lett Tasi Gergő tű. őrmester, gránáthajításban pedig a második helyezést érte el. A 4x400-as férfi váltó rekord időt futott 4:02:39 mp, így a dobogó legfelső fokra állhatott fel Fegyverneki Balázs tű. törzsőrmester, Fegyverneki Máté tű. főtörzsőrmester, Fekete Gábor tű. őrmester és Keller Elek tű. főtörzszászlós. 


 

Kapcsolódó képek:

Húsz csapat, csaknem háromszáz versenyző Húsz csapat, csaknem háromszáz versenyző Húsz csapat, csaknem háromszáz versenyző

 

Kapcsolódó információk: