Hírek


Ismét bizonyította felkészültségét a HUNOR 
2019. április 11. 09:21
A Romániában zajló „Vigorous Warrior 2019” elnevezésű NATO-gyakorlat szerdai napján is folyamatosan dolgoztak az előre berendezett kárhelyeken a HUNOR szakemberei. A magyar mentőszervezet a közepes INSARAG kategóriájú román városi kutató- és mentőcsapattal, valamint a román mentőszolgálattal is sikeresen működött együtt.
Félezer halott, csaknem kétezer sérült, több mint négyszáz összeomlott épület, romok alatt rekedt emberek – ezt a komplex veszélyhelyzetet szimulálták a gyakorlat szervezői Bukarest belvárosában. Ezúttal is két helyszínen, Bukarestben és Cincuban hajtottak végre keresési és mentési műveleteket a HUNOR mentőszervezet tagjai, akik a nap folyamán összesen tizenegy embert mentettek meg, illetve láttak el. A magyar mentőcsapat két egysége kötéltechnikai, megtámasztó, kereső kutyás és egészségügyi csapatokkal kiegészülve dolgozott.
 
A román sajtóban a gyakorlat kezdete óta többször elhangzott, hogy egy ehhez hasonló valós veszélyhelyzet esetén Románia elsőként Magyarországtól kérne segítséget. Szerdán több országos romániai sajtóorgánum is beszámolt a HUNOR tevékenységéről.
 
A gyakorlat egészségügyi területét koordináló NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ közösségi oldalán kiemelte, hogy büszkék a magyar mentőszervezet teljesítményére, a társszervekkel való hatékony együttműködésre.
 
A HUNOR parancsnoka, Jackovics Péter tűzoltó ezredes személyesen egyeztetett a Román Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának főigazgató-helyettesével és főosztályvezetőjével. Dr. Bogdan Pop főigazgató-helyettes a helyszínen kísérte figyelemmel a HUNOR mentőszervezet bukaresti tevékenységét és méltatta a magyar mentőszervezet tagjainak állhatatosságát és kitartását.
 
Csütörtökön újabb kihívás vár a résztvevőkre, ugyanis METRO speciális mentési feladattal zárul a NATO-gyakorlat.