Hírek


"PUMP&RUN", három éremmel tért haza a tűzoltó Kecskemétről
2018. október 09. 13:52
Baráth Attila tűzoltó százados újra a csúcsra tört a kecskeméti IV. "PUMP&RUN" Országos Bajnokságon. Hajdú-Bihar megyét a püspökladányi hivatásos tűzoltóság szolgálatparancsnoka képviselte az országos versenyen.

Az erőpróba első része a maximum ismétlésszámra törekvő fekvenyomásból (PUMP), második része pedig a teljes védőfelszerelésben egy gyorsan emelkedő dombra való felfutásból (RUN) állt. A fekvenyomás versenyszámot a nőknek huszonöt kilogrammos, a férfiaknak hatvan kilogrammos kétkezes súlyzóval, fekvenyomó padon kellett teljesíteni. A fekvenyomás befejezése után öt percen belül teljes védőfelszerelésben (bevetési védőruhában, védőcsizmában, védősisakban és speciális tűzoltó védőkesztyűben), hátukon acélpalackos légzőkészülékkel, és két tömlővel a kézben álltak a futás rajtjához, és vágtak neki a hétszáz méteres pályának. Egy háromszázötven méteres sík és egy szintén háromszázötven méteres emelkedő szakasz várt a versenyzőkre, körülbelül ötven méter szintkülönbséggel. A védőfelszerelés összsúlya, amellyel a távot teljesíteni kellett, megközelítette a harminc kilogrammot, a tömlők pedig még plusz tíz kilogrammot jelentettek. Ezt a nem mindennapi kihívást az országból több mint félszázan – nők és férfiak egyaránt – teljesítették.

A megyét Baráth Attila százados képviselte a püspökladányi tűzoltó egyik szolgálatparancsnoka, aki a korcsoportját megnyerte, az összetettben pedig ezüstérmet szerzett. A százados a legtöbb szabályos fekvenyomás különdíját is elnyerte, immáron harmadik alkalommal végzett az első helyen.

Fotós: Kovács Andrea tű. főhadnagy-BKMKI, Baráth Attila tű százados saját fotói

 

Kapcsolódó képek:

>>> További képek a galériában <<<